Robert C. Castel a Mandinernek: Nem területeket elfoglalni, hanem gyilkolni jöttek
Exkluzív interjú Robert C. Castellel az izraeli háborúról.
Megállapodásuk szerint „háborús kabinet” alakul három taggal: a kormányfő, a védelmi miniszter és a Nemzeti Tábor elnöke (Ganz) részvételével.
Beni Ganz és Benjámin Netanjahu közös közleményben bejelentette szerdán, hogy vészhelyzeti szükségkormány felállításáról döntöttek.
Netanjahu miniszterelnök és a Nemzeti Tábor nevű centrista ellenzéki párt elnöke, Beni Ganz szerdai találkozójuk után közös közleményben jelentette be a rendkívüli vészhelyzeti kormány és a háborút irányító biztonsági kabinet felállítását.
Megállapodásuk szerint „háborús kabinet” alakul három taggal:
a kormányfő, a védelmi miniszter és a Nemzeti Tábor elnöke (Ganz) részvételével.
A Nemzeti Egység Párt egy másik politikusa, Gadi Eizenkot, valamint a stratégiai ügyek minisztere, Ron Dermer megfigyelőként vesz majd részt a kabinet ülésein, illetve egy helyet fenntartanak Yair Lapid, a Jes Atid ellenzéki párt vezetőjének, ha csatlakozna a kormányhoz (ő akkor lépne be, ha Netanjahu szélsőjobboldali, ultraortodox politikai szövetségesei távoznának a kormányból, de erről egyelőre nincs szó).
A Nemzeti Egység Párt további három politikusa teszi le az esküt tárca nélküli miniszteri posztokon, az ellenzéki képviselők a háború idejére vállalták a felelős kormányzati szerepvállalást.
A koalíciós megállapodás értelmében a háború idején
az izraeli parlament, a Kneszet nem fog olyan jogszabályokat elfogadni, amelyek nem kapcsolódnak a háborús helyzethez.
Az egységkormány létrehozására, vagyis a régóta húzódó kormányválság beszüntetése óriási társadalmi nyomás nehezedett a politikai pártok vezetőire, amióta Netanjahu szombaton bejelentette: Izrael háborúban áll a területét és állampolgárait megtámadó Hamász terrorista szervezettel.
(MTI/Mandiner)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Exkluzív interjú Robert C. Castellel az izraeli háborúról.
Nyitókép: ABIR SULTAN / POOL / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.